A tapasztalat, hogy „ló hátán van a földi mennyország” évezredes múltra tekint vissza, a mitológia, a mondák, népmesék, de írók, költők hagyatéka annak a különleges érzésvilágnak leírása, amelyet lovaglás közben átélhe- tünk, és a tudományos bizonyítás, érvek-ellenérvek ütközteté- se nélkül is beépült a közgondolkodásba.
Van aki érezte már, van aki nem. Még a közismerté vált balesetek is szalmalángként lobbannak el mellette és nem gyengítik a vágyat, amely generációkon át újra és újra megjelenik a lovaglás iránt, mert olyan erős a múltból érkezett üzenet, hogy elnyomja a félelmünket. Aki tapasztalta már ezt az érzést nem tudja eltit- kolni, és általa, általunk tovább él a lovaglás, mert az elköteleződés, az évtizedes ragaszkodás akkor is látszik a környezet számára, ha soha nem fogalmazzuk meg a ragaszkodásunk okát.
A lóra nézve felidéződik az emlé- keinkben őseink élete, a ló a legklasszikusabb Jung-i értelemben vett archetípus, amely abból a történelmi hagyatékból táplálkozik, hogy a dicsőséges múlt öszszefonódott a ló használatával. A történelmi múltból eredően olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel a lovat, hogy az már-már az emberi társadalomba szervesült, társadalmiasult lényként jelenik meg. A hősies, nemes, nagylel- kű ló visszahat ránk, jelenléte az életünkben hozzá méltó rangra emel bennünket, egyenrangú partnereként részesülhetünk a megbecsülésből, jóllehet a sze- mélyes cselekedeteinkkel, ma- gatartásunkkal önmagában nem érdemelnénk ki azt.
A nagy ló mellett állni, vele fog- lalkozni, lovagolni önmagában is bátor dolog, szépsége megszépít, nagysága naggyá, ereje erőssé, kitartása kitartóvá tesz bennünket. A lóval folytatott kommunikációban érvényesülhet szellemi fölényünk, az idomított ló engedelmesen elfogadja irányításunkat, a lovaglás az öltözetünktől függetlenül arisztokratikus megjelenést kölcsönöz számunkra. A nagytestű ló és a kistestű ember tömeg- aránya, a ló tartóhordozó funkciója, melyet órákon át képes szolgál- tatni számunkra, egyenletes ütemes mozgása, ringatózás a ló hátán, az egy fokkal magasabb testhőmérséklete által előidézett, a lovast magába foglaló hőfelhő, a magzati korra emlékeztető érzéseket generál a lovasban.
Ez a múltbatekintés az életünk azon szakaszát idézi fel, melyre gyakran hivatkozunk, mint a számunkra felülmúlhatatlan környezetre, az „anyánk hasában eltöltött időkre”. Az így kialakuló archaikus agyi bevonódás módosult tudatállapotot eredményez, melyet klinikai tünetekben a beszűkült figyelem, a kisimult arc és a csend jellemez a leginkább. A transz állapot kialakulásához csupán lóra kell ülni és spontán kialakul. A spontán transz állapot eléréséhez nyugodt, biztonságos környezet, a lovas számára megbízható ló szükséges, kiala- kulását zavarják az utasítások, a zaklatottság.
A lovarda csendje fogalommá vált lovas körökben, mindenki tiszteletben tartja a lóháton ülők azon igényét, hogy lovaglás közben csak a legritkább esetben szeretnének beszélgetni. A tapasztalaton túl ma már vizsgálatok is bizonyítják a lovaglás közbeni erőteljes archaikus agyi bevonódást, melynek mértékét jellemzi, hogy a bevonódási ská- lán mért értékeket ugyanazon személyek hipnózis állapotában mért értékei sem múlják felül. „Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy lovaglás közben igenis módosul a tudatállapot, és pozitívabb érzelmi kötődést és kisebb szorongással járó helyzetet élünk meg ebben a módosult tudatállapotban, mint hipnózisban.
Számos dimenzióban, a saját testében, magának az élménynek az észlelésében, a pozitív érzelmek átélésében lovaglás közbeni módosult tudatállapotban magasabb eredményeket, értékeket kaptunk.”(Suhai Hodász Gábor, 2013) A múltbatekintés közben felidézett kellemes érzések, az önvédelmi és öngyógyító mechanizmusaink révén megerősítenek bennünket a jelenben, ezért bátran tekinthetünk a lovaglásra úgy, mint a legklasszikusabb rekreációs tevékenységre. Gyakori lovaglással áthidalhatunk kríziseket, érzelmi állapotunkban visszanyúlva a még egészséges időszakra, egészséges érzelmi, hangulati emléket idézhetünk a jelenben, erősítve a rehabi- litációt. Mivel életük nagyon korai időszakából meríthetnek pozitív
érzelmi, hangulati emlékeket az akadályozott gyerekek, a fejlesztésüket támogathatjuk egy érzelmi rehabilitációval, mint kiegészítő terápiával, ha gyakran átélhetik a lovaglás által nyújtott archaikus agyi bevonódást. Minden olyan eset- ben, ahol a lovaglás mint mozgás válthat ki jótékony hatásokat, a spontán transz kellemes érzelmi állapota iránti vágy, mint motivá- ció segíthet a nagyszámú ismét- lés (terápia) és az esetleges kellemetlenségek elviselésében. A lovaglástól közel azonos érzelmi élményt kaphat minden egész- séges és beteg ember, gyermek és felnőtt, ha képes akár segítséggel is felülni a ló hátára, és el tud lazulni, transz állapotba tud kerülni, vágyat érez majd a meg- tapasztalt kellemes érzések újbóli átélésére.
Az archetípus ló képletesen és ténylegesen is felemelhet, felrepíthet bennünket, nagynak erősnek, arisztokratikusnak érezhetjük magunkat a hátán ülve, de legfőképpen saját életünkből, múltunkból kaphatunk megerő- sítést, érzelmi muníciót általa, problémáink, nehézségeink leküzdéséhez, egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élethez.
Nyíregyháza, 2015. március 4.